Ó, nem én nyertem, de annak idején nekem azt mondta a Balogh Zoli, hogy senkisem nyerhet kétszer Arany Nyilat, nekem meg már van egy. Amúgy nagy megtiszteltetés a jelölés is, de már hosszú évek óta, minden évben jelölve vagyok. Idén viszont nagyon nem tetszett az, hogy a nő aki nyerte egyáltalán nem rock énekes, inkább amolyan elcseszett pop-alter énekesnő. Nem volt ott a helye még a jelöltek közt sem, és megdöbbentem, amikor ő nyerte. A másik két jelölt számomra vadidegen, azt sem tudom, hogy kik ők, de legalább rock csajsziknak néztek ki, és bandákban nyomják.
Sophie! Gyógyulj meg!
Annu, téged nem láttalak, pedig azt hittem, hogy jösz.
Most Tommyval éppen Sopronban vagyunk és rémisztgetjük a városiakat. :) Renátóval voltunk egész délután, és jól besöröztünk egy olyan plázában, ahová kutyát is lehet vinni. Kenny is itt van velünk, és nagyon élvezi az első "nyaralását". Holnap pedig jönnek Rikiék játszani a Hangárba, úgyhogy bővül a buli csapat még néhány taggal! Jihííííí! |