Drugzone - The Very First

A visszaszámlálás november hetedikén kezdödött. Feszült izgalommal vártuk mindannyian a szombatot, már a hét elején sem akadt jobb témánk, mint a koncert. Jobbkor nem is virradhatott volna a nap 12-ére. Idegeink már épp kezdték volna felmondani a szolgálatot.

Az együttes honlapján már hosszú hetek óta szervezés alatt állt egy találka, hogy minden olyan embert összeszedjünk, aki vidéki vagy más okok miatt nem találná meg a DOKK CLUBB-ot.
17:30-ra kell a Déliben lennem,vettem tudomásul hajnali 7-kor mikor kivetett az ágy. Mostmár csak az órákat számoltam. Rövid egyeztetés, hogy mit ne felejtsek itthon, egymás felspanolása és pattanásig feszült idegek.
Valamivel a találka előtt értünk a Délibe Jecklynnel, megmutattam az elöző este készített zászlónkat.Igaz,kicsit viharvertre sikerült,de a szándék a lényeg.
Lassan szálingóznak az emberek hozzánk, egyre szélesebb körben állunk, senki nem bolyong, egyből kiszurnak minket. Hideg van,így aztán nem kétséges,hogy elő kéne melegíteni. Kicsit sem lepődtem meg, hogy mindenkinél volt valami hangulatfokozó. Mikor a listáról az utolsó ember is ki lett pipálva, már csaknem 20 főssé bővült a társaságunk.
18:30, laza tempóban is oda érünk kapunyitásra. Az úton nagy feltünést keltünk, nem is értem miért :), de már megszoktam a sok-sok figyelő szempárt. Mindenki mosolyog, beszélget és ismerkedik. Éles eszünkkel kitaláltuk,hogy a clubba nem lehet majd üveget bevinni, így mindent elkell fogyasztanunk. Ezt mindenki nagyon sajnálta.
Ahogy elértünk a Szent Lélek téri 1-es villamos megállójába, még egy csapat embert fedeztünk fel magunknak, akiket szegről végről szintén ismerünk. Nagy örömködés, az "örülök hogy végre látlak", és a "dejó újra találkozni" cimű mondatoktól hangos a környék. Így kiegészülve, jó hangulatban vágunk neki, hogy megkeressük a DOKK-ot.
"Tudja valaki merre kell menni?" Hát persze,hogy senki nem tudja a majdnem 30fős csapatból, de Nórika egyből szaladt útbaigazításért. A legkisebb bolyongás nélkül találtuk meg ezután a Clubbot.
Még nincsen 20:00 óra,de rajtunk kivül még vannak páran akik korán érkeztek.
A kapunyitás még 20:00-kor is váratott magára, de mi sem szaladtunk semerre. A bejáratnál név bediktálás, "Sajtó-Pass", szép szines szalag, demó hegyek az asztalon. Ez útobbi fogy is szépen. A biztonságiak a szokotnál kedvesbbnek tünnek, senkiről nem vetetnek le egyetlen kiegészítő szúróvágódaraboló eszközt sem. Még egy kedves ismerőst is látni, ahogy ott feszít, egy-két szóváltás és megindul a tömeg.

A hely jól néz ki, nagyon kultúrált és jól szól. Bent ugyanígy, klikkekbe rendeződve beszélget a nép, néhányan néha-néha táncolni kezdünk, bár a kért számokon kivül nem kapunk sok táncolható zenét.
Amynek és nekem nagyon kiszáradt a szánk és gondoltuk koktélozunk egyett. Hát a Dokk biztosan nem írhatja ki a falra marketing szövegnek, hogy "Nálunk az árak a földön járnak". Nem is erre a közönségre vannak specializálódva mondjuk. Az italom kék,édes és ütős, olyannyira jól sikerülten finom volt, hogy gyorsan vettünk, az ára ellenére még egyet. Ez a kis frissitő épp jókor jött, már épp vészesen kezdett leesni az alkohol szintem, de így ismételten találok magam mellé egy két ismerőst akivel
táncolhatunk.

Ha már VIP-esek vagyunk illene szemügyre venni az elkülönített helységünket, ahol nagyon-nagyon kényelmes fehér kanapékba ütköztünk. "Ez majd jó lesz hajnalban."

Mi is, és még jó néhányan a HÉV megállónál lévő büféhez jártunk inni. Persze hol máshol ütközhetnénk újabb ismerősökbe? Örömmel üdvözöljük Smiley-ékat. Az Impact Pulse elejét ugyan lekéstük,de a további részén jól éreztem magam. Bár még most is csak páran táncikoltunk, de azért a hangulat már kezdett beindulni. Mint laikus zenehallgató nekem tetszik, kifinomultabb fülek biztosan bele tudnak kötni. Na de ők mibe nem?!

A koncert után bevetettük magunkat az első sorokba és életünk árán harcoltunk egy-egy boriték megszerzéséért a nyereményjáték keretein belül. Két boríték nálam "Drugzone say: You Lose!!!!". "Túl szép is lenne" gondolom, miközben a harmadik boritékot kapom ki valaki kezéből. Nagyobb papir van benne mint az elöző két cetli, húúú, csak nem?!! "YOU WIN!!"
Kárörvendően mutogatom mindenkinek, aki még boritékokért ácsingózik, a véres feliratot. Egy szekrénynek álcázott mackó egyszer csak vállon ragadt és elráncigált másik két társammal egyetemben az öltöző felé. Lindával találkoztam bent, örült, hogy én is nyertem, de kicsit csalodottnak véltem. Több emberre számított, azt mondta akkor.
Miután át vettem a csomagot, vissza mentem a többiekhez a szinpad elé. Már nem kell sokat várni. Mostmár a perceket számolhatjuk vissza. Mögöttünk is gyűlik a nép, egyre többen kántálnak velünk egyetlen egy szót folyamatosan, "DRUGZONE!". Az idegtépésben profik, ez már biztos. És akkor...

Végre elkezdödött!! Erre vártunk már hónapok óta! Tommy viharos belépése után kaptam egy puszit a homlokomra, "Haha,jó kezdés, csak így tovább". Nagyot alakítanak a srácok, Linda többször is át öltözik, Tommy hordón gitározik, Attila marionette-bábuként fogja hangszerét. Dió és Johnny helyzete irdatlanul nem tetszik a szinpadképben, baromi távol vannak tőlünk. Néha azért az akadályokat leküzdve a kezek közé dugja magát a kedvenc basszerosunk,de nem közönség centrikus ez a megoldás. Linda végig táncolja az egészet, megvan minden ami kell: gyertyák, kényszerzubbony, vér és egyéb kiegészítők. Az "üresjáratokban" a közönség ordít, teljes extázisban síkítozik a lelkes banda, és eközben Dió úgynevezett Live Act-jeit hallhatjuk. A srácok is vigyorognak, jó látni hogy élvezik. Állítom, hogy a bőven kétszer ekkora közönségü Junkies koncerten nem volt ekkora örjöngés ugyan ezen a napon. Már a koncert felére berekedek, de ez sem akadályozhat meg abban, hogy az összes számot végig énekeljem. Vagyunk páran, akik már próbákról rendesen begyakoroltuk a szöveget és a szám sorrendet. Éppen ezért tudtam, mikor meghallottam a "Fallen From Grace" első taktusait, hogy már nincsen sok hátra a buliból. Igazam lett, a nóta után levonult a banda, mi pedig belekezdtünk a különböző marasztaló felkiáltásokba. "Vissza-Vissza!", "Nem mentek haza!". Eszük ágába sincsen haza menni, hamar eleget is tesznek a kérésünknek. Természetesen utolsó szám lévén mi is ki akartunk tenni magunkért, ezért már jó előre bekészitettünk magunknak nem kevés rózsát, hogy a kellő pillanatban a szinpadra dobálhassuk. Meg is történt, Linda is két virággal a kezében táncol tovább, és a gitárszekció is nagyon vigyorog. Sajnos most már tényleg nincs semmi a tarsolyukban, és végérvényesen meghajolnak. Taps vihar és utolsó elhaló sikolyok.

A buli persze korántsem ért véget, bár nem kevésszer megdobáltam volna szívem szerint Józan-Gézát, akkora nép-írtást szervezett. Született gyilkos az az ember, legalábbis most nagyon úgy tünt. Csak az általunk kért zenékkel lehet valamit kezdeni a tánctéren. Lassan hajnalodik, s a helyiek finoman a tudtunkra adják, hogy itt nem sokára Tiesto-Afterparty lesz, ahol nem látnak minket szívesen. Persze-persze tudomásul is vettük, mi sem szivesen osztoznánk a Clubbon senkifiával aki nem a Drugzone-ra jött.
Hazafelé már a vasárnapi programomban is egészen biztos voltam: alszom egész nap. De nem sajnálom, hihetetlenül jól éreztem magam. Kevés zenekarral talákoztam akik ekkorát produkálnak első oncert alkalmából. Respect!

-Wednesday-