Álmomban Whiplasher állt velem szemben. Erre ébredtem. Fél kilenc... erősen dehidratált állapotban kikóválygok az ágyból. Zúg a fejem és majdnem nekimegyek a falnak... Fájnak még az ujjaim is  - Te jó Isten, mi lett volna velem ha még iszok is?  Az emlékek összemosódnak, és csak nagyon lassan akar kitisztulni a fejem... Még mindig azt a bizonyos zenét hallom a fejemben... Nem bírom kiverni belőle. Utánakeressek? Na majd most biztos egész nap ezt fogom hallani odabent. De nem érdekel, vágyok arra a dalra!. Félkómásan kapcsolom be a gépet.

És ez az! Elsőre beletrafáltam... a címe Momentum. Ez az én új kedvenc számom! És a legújabb kedvenc bandám: Diary Of Dreams

Hát akkor legyen! Másfél éve nem írtam koncertbeszámolót! De Az Into Darkness Tour budapesti állomása olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy ellenállhatatlan kényszert érzek rá hogy nekiessek a klaviatúrának.

Ami azt illeti elég korán ott voltunk Neoticával, és elég rezignáltan vártuk a kapunyitást, mert mindkettőnk nagy kedvence a The Birthday Massacre lemondta a bulit. Előzőleg utánanéztünk a helyettük fellépő Lacrimas Profundere zenéjének, de valahogy akkor "nem jött át" ahogy mondani szokás. Bár lehet ehhez nagyban hozzájárult a Birthday miatt érzett csalódottság. Ennek ellenére úgy gondoltuk, ők nem tehetnek róla, adjunk nekik egy esélyt. Mindeközben megbeszéltük azt is, hogy célzottan első sorban Dió elé állunk, mert ő olyan jókat tud bulizni koncert közben, tőle feldobódunk.   A jobb oldal meg is lett, de pár perc eltelt mire leesett a tantusz, hogy Dió kütyüit kivételesen bal oldalra rakták... Ez egy kicsit megint megzavarta a felhőtlen hangulatomat, de gondoltam innen már nem tágítunk, mert akkor veszélybe kerülne az első sor. (Nem tehetek róla, imádom közvetlen közelről nézni kedvenceimet)

Mindkettőnk kedvenc hazai bandája a Drugzone nyitotta az estét. Újdonsült barátnőnket Katát már előre beizzítottuk hogy készüljön egy frenetikus showra. Igaz Linda most kevesebb kelléket hozott, ami talán annak is köszönhető hogy nagyon kevés műsoridőt kaptak, és feltételeztük hogy azért nem akarták túlszárnyalni a fő attrakciókat. (Bár számomra megtették - nálam mindig ők lesznek a csúcs). Mindenesetre az aranyos volt, mikor meghallottam valahonnan a hátam mögül hogy "-Szerinted hány réteget vesz még le magáról? Csak vigyorogtam, hisz ismerem a bandát. De még én is hangosan belevisítottam Neotica fülébe mikor megláttam a ruharétegek közül előtűnő új tetoválást Lindán. A képeket visszanézve persze a tatoo párját is megtaláltam Tommy-n (Hihetetlenül aranyos :)

Jót tomboltunk, és énekeltünk, úgy vettem észre a körülöttünk lévők hangulatára merőben hatot hogy mi ilyen jól éreztük magunkat. (Új barátnőinkre legalábbis egészen biztosan - úgy vettem észre nagyon élvezték.) Kaptunk persze új számokat is, amiket ugyan koncerteken már hallottam, de a közönség nagy részének még azért újdonság volt. Azt  hiszem kezdenek belemászni a fülembe a dallamok. (Hé gyerekek, mikor lesz már új album?)

Kellemes bizsergés maradt bennem miután levonultak a színpadról. És iiigeeeen! Kata meg lett győzve! El fog jönni a decemberi bulira. És gyanítom nem ő az egyetlen aki aznap lett Drugzone rajongó. (Fogom is még baszogatni iwiwen hogy el e feledkezzen róla, de amennyire be volt zsongva, nem kell nagyon győzködni. Büszkék vagyok rátok babáim!)

Villámgyors átszerelés után következett a Dope Stars Inc. Na ők az a banda akikkel úgy voltam hogy jók, jók, de csak miattuk nem jöttem volna el. Pláne hogy csak 35 azaz harmincöt perc műsoridejük volt kiírva, amit valószínű tartottak is, mert nagyon rövidnek tűnt még számomra is. Mindenesetre olyan showt toltak az arcunkba, hogy lélegzetet nem kaptunk, csak üvöltöttük velük a dalokat ahogy torkunkon kifért. Azt hiszem erősen felértékelődtek a szememben... (Pláne Darin mikor kezembe nyomta a pentetőjét. Hát fülig ért a szám, gondolhatjátok)

A soron következő banda a Birthday helyett beugró sokak által The 69 Eyes koppintásnak tartott Lacrimas Profundere volt. Amilyen fenntartásokkal vártam őket, olyannyira csalódtam bennük... kellemesen. Mint említettem az előzetes után kutatásom során nem jöttek be. De úgy tűnik csak nem néztem azt meg azt a videoklipet elég alaposan :) Ugyanis olyan bulit hoztak, hogy a hajunk majdnem leesett... És ezt most nem csak azért mondom mert a gitáros látványosan pózolt a fényképezőgépembe (imádom az ilyen zenészeket mondtam már? Legutóbb a Sonic Syndicate csinálta ezt), hanem mert a számaik sokkal jobban szóltak élőben mint vártam. És ebben egyöntetűen egyetértettünk Neoticával. Úgyhogy úgy döntöttem meggyőztek. Kétség nem fér hozzá hogy ez egy mocskosul jó banda! Azt hiszem újra meg kell néznem azt a bizonyos videót. (Persze azért őket sem túlozták el a szervezők, bár tudtam hogy a két főbanda még csak most jön.)

Egy kicsit most tovább tartott az átszerelés, de mit bántam én! Fellegekben éreztem magam. Izgatottan vártam azt a bandát amit két napja ismertem meg, és folyamatosan hallgatom azóta (amit ezúton is szeretnék megköszönni Szomory barátomnak). Ők a Diary Of Dreams. Ajánlom is figyelmetekbe If című új albumukat! Kegyetlen jó! Persze tisztában vagyok vele  hogy ez nem egy tipikusan bulizós banda. De mégis spontán elkapott a hangulata annak a hihetetlen világnak amit a színpadra varázsoltak. Tény hogy más mint amiket eddig ismertem. Nem kicsit. De mégis minden sejtemben éreztem a zene minden egyes rezdülését. És ezt az élményt sosem fogom elfelejteni! Még a hazafele úton is a fülemben szólt. Bárcsak tartana örökké! (jah, és már megint kaptam egy pengetőt... ez egy igazi szerencsés este volt)

Ezen érzéseimet még az est fénypontjaként aposztrofált Deathstars sem tudta elnyomni. Láttam már őket, így nagy meglepetésre nem is számítottam. (Bár náluk sosem lehet tudni. Zenei repertoáromban kevés ilyen provokatív csapat van mint ők.)

Már a buli előtt jóval feltűntek a bandatagok a nyitott backstage ajtóban, és Skinnynek integettünk egy jót, amire ő spontán go-go táncot lejtett nekünk pucér mellkassal - és az ajtófélfával.  Persze mi is elkezdtünk táncolni, és látszott hogy baromira élvezi a helyzetet, majd elrohant, és láttuk amint Nightmarenek mutogatja hogy mit csinált. Ő meg röhög rajta. Nem százas :D Bár negatív élmény itt is akadt. Miután spontán metakommunikációba keveredtem Bone-nal, feltűnt hogy egyedül ő nincs átöltözve. Azt hittem a hajam tépem mikor kiderült hogy ma nem is lép színpadra... Persze utólag kiderült hogy problémái voltak, amit meg is értek, csak akkor hirtelen szarul esett.

Ennek ellenére nagyon jót buliztunk, bár szerény véleményem szerint a februári party egy fokkal jobb volt. Természetesen most is a Night Electric Night-tal indítottak, és elhangzottak a legnagyobb slágerek, mint pl. a Blitzkrieg és a Death Dies Hard.

Whiplasher mindig a barátosném feje felett lévő hangfalra ugrált fel, és nem egyszer majdnem fejbe rúgta valamint Nightmare egyszer letaposta a jobb mutatóujjamat, de egy ilyen jó zenekarnak miért is ne bocsátanánk ezt meg? (Egyszer Cat is odatelepedett, aminek hatására megbolondult az összes kiskorú vérgót, és egymást taposva próbálták lerángatni a gatyáját - de bocsássunk meg nekik - ez is s show része, ők meg élvezik a népszerűséget.) Viszont most a jól kiérdemelt buzulás is elmaradt, talán annyi történt hogy Cat bevágta Nightmare lába közé a gitárja nyakát, és még jól meg is rángatta neki, de tőlük ez nem nagy szám. :D

Elég rosszul esett mikor az ütemtervet pontosan tartva fél 12kor vége lett a bulinak. (De legalább Skinny búcsúzóul megajándékozta Neoticát egy pengetővel. - eredetileg az én kezembe akarta nyomni, de már a pofám szakadt volna le ha nem adom át neki a lehetőséget)

Végezetül újdonsült barátnőink Kata és Eme előrángatták nekünk Victort a Dope Starsból, aminek természetesen közös kép és sűrű hálálkodás lett a vége. (Egyébként ők Diary of Dreams alatt is elindultak megkeresni őket, ami sikerült is, addig mi foglaltuk a helyüket, így vissza tudtak jönni mellénk - tök boldogok voltak a közös képektől.) Show után mi is elindultunk levadászni a többi zenészt. Igazából csak két embert találtunk, a Lacrimas és a Diary egy-egy gitárosát. De nekem bőven elég volt. Ittunk még egy sört, mert eléggé ki voltunk tikkadva, beszélgettünk pár ismerőssel, és elindultam haza. Illetve azért még futólag köszöntem Lindának, de már nem dumáltunk sokat mert eléggé le voltam amortizálva. Feryvel és barátnőivel meg a buszmegállóban futotam össze. Azon az estén már sokadjára. Közvágóhídig elkísértek, pedig szegények mint kiderült pont a másik  irányba kellett volna hogy felszálljanak :) Viszont nem bírtam ki hogy hazafelé ne végig a Diary-t hallgassam... Azt hiszem még jó sokáig marad ez így.

Az új kedvenceim... :)

--

Peace & non-violence!